2009. június 17., szerda

Durva végjáték

Miután kiderült a jelenlegi kormány számára a súlyos országos bukta után, hogy nincs tovább - van olyan település, ahol az 5%-os küszöböt csak a Fidesz és a Jobbik lépte át - most gazdasági és jogi trükkökkel próbálják a hatalmukat bebiztosítani. Sokadszorra (összefoglaló itt) nem szavazzák meg a legfelsőbb bíróság elnökét, mert nyilvánvalóan félnek az elszámoltatástól, ami most már egyre inkább elkerülhetetlennek látszik. Ezen túlmenően tényleg eladnak mindent, főleg azt, ami nem mozdítható és sokat ér. A videón jó összefoglalót ad erről Bencsik János, érdemes végignézni.



A szélsőjobboldali előretörés is egyértelműen ennek az MSZP-s viselkedésnek tudható be, és minél tovább csinálják, annál valószínűbb, hogy náci kormány lesz Magyarországon. Úgy látták azok az emberek, akik teljesen el vannak keseredve, hogy a Jobbik a megoldás a radikalizmusával, mert már nagyon elegük van. Nekem is nagyon elegem van ebből a társaságból, de szerintem a még megmaradt jogállam keretein belül kell választással eltávolítani ezt a csürhét, és mondjuk jó lenne, ha ezt nem egy olyan párt tenné meg, aki el akarja üldözni vagy kiirtani Magyarországon a zsidókat és a cigányokat. Persze miután az MSZP stratégiai ágazatokat ad el, ezzel az egész lakoságot károsítja, tehát darab darab alapon talán a Jobbik jobb. Viszont tényleg csak ez a két megoldás lenne? Az egyik, aki a kisebbségeket irtaná ki, a másik meg az egész országot eladja, közvetlenül veszélyeztetve az alapellátásokat?

Szerencsére nem, van még egy csomó párt, akire érdemes helyettük szavazni, csak az a probléma, hogy az EP választáson nagyon kevesen szavaztak, és ez az őrülteknek (MSZP, Jobbik) kedvez. Csak a parlamentin ne így legyen. A Fidesz 56%-os eredménye bíztatónak tűnik, valószínű, hogy egy ilyen támogatottságú tényleges néppárt lehet a megoldás.